Termékek Menü

Kártyajátékok gyerekeknek

A kártyajátékok örök slágerek lesznek, hiszen nem túl bonyolultak, rövid és pörgős a játékidejük, ráadásul kis helyen is elférnek, így bárhova magatokkal vihetitek. Egyesek szerint annyira egyszerűek, hogy már-már értéktelenek, és a kártyázással töltött idő értelmetlen. Ledöntjük az őket körül övező mítoszokat, és bebizonyítjuk, hogy milyen izgalmasak, ugyanakkor mennyire hasznosak is egyben!

Mire jók a kártyajátékok?

Tévhit, hogy csak az a játék lehet izgalmas, vagy éppen fejlesztő hatású, amelyik gigantikus elemekből és ezernyi apró részletből épül fel. Élvezetes és hasznos egy Ticket to Ride is, a maga részletgazdag kivitelezésével, de a tévhitekkel ellentétben hasonló izgalmakra lelhettek a kártyajátékok körében is. Ne ragadjatok le a közismert Uno, vagy Solo nevű játéknál! Rengeteg izgalmas kártyajáték létezik még, amik nem igényelnek sok helyet sem játék közben, sem szállításkor, ugyanakkor megmozgatják a játékosok agyát. Nagy előnyük, hogy bárhol és bármikor elővehetitek őket, ha egy kis szórakozásra vágytok. Erre tökéletes példa, amikor várakoznotok kell például orvosnál. Kitűnően oldhatod a kicsik feszültségét, miközben hasznosan és jókedvvel töltitek el a várakozás idejét.

2 fejlesztő kártyajáték gyerekeknek

Ciao!

Villámgyors kártyajáték, amiben a játékosok között egyenlő arányban osztjuk el a lapokat. A feladat, hogy mihamarabb megszabadulj tőlük, de bizony mindig csak erősebb lapot tehetsz a középen lévő pakli tetejére. A kő-papír-olló játék tovább fejlesztett változata ez, ahol nem elég gyorsnak lenned, és taktikáznod is kell!

Cardline – Animals

Tökéletes példája az oktató kártyajátékoknak. A Cardline – Animals-szel egyszerre bővítheted gyermeked ismereteit és fejlesztheted koncentrációját. 110 állat és megannyi fontos információ róluk - döntsétek el, hogy mi alapján teszitek sorrendbe őket, utána pedig próbálj mihamarabb megszabadulni a kezedben lévő kártyáktól.

Itt az idő, hogy végre beszerezz néhány fordulatos kártyajátékot, és garantáltan nem lesz több unalmas percetek!

Tartalomhoz tartozó címkék: érdekességek
Facebook
Pinterest

Kövess minket a Pinteresten is!

Házhozszállítás

Megbizható Bolt
Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház? 
Fogyasztó Barát